Szabó Levente Jel a kertben Prekoncepciók, analógiák és ráismerések a Trefortkerti emlékmű elgondolása körül + Nádas Péter – Évkönyv 95.o (RÖVIDEN)

Szabó Levente - Jel a kertben...

2014-ben került sor a vészkorszak 70. évfordulója alkalmából az ELTE Bölcsészettudományi Kara által pályázat kiírására, az Építész Mester Egylet Mesteriskolája számára.

A pályázat után következő fél év aktív munkával telt. A munkacsoport tagjai között egyaránt szerepelnek ELTE oktatók, kutatók és hallgatók.

Az emlékmű létrejöttének folyamata 3 főbb csoportra osztható: prekoncepció, analógia és végül a ráismerések megközelítéséből értelmezhetőek.

A prekoncepció tárgyát képezi az emlékműállítással kapcsolatos kérdésfelvetések.

Ezen belül két kérdésre ad választ a tanulmány: az első, az egyetem, mint közösség emlékezésének mikéntje, azaz a volt diákjaira való emlékezésének mikéntje. 

A második a Trefort kert, mint emlékmű-állítási helyszín alkalmasságának vizsgálata.

A közösségi múlt feldolgozás nem adható át egy emlékműben, ezért ez nem is volt célja a létrejövő alkotásnak. E mellett a Trefortkert forgalmas, áthaladásra használt tér első sorban, ezzel is magyarázható, hogy a létrejött alkotás inkább nevezhető emlékezés terének, egyfajta emlékjelnek, mint sem műemléknek. Emlékezés tere, mert az épület részévé vált, a téglák közé épült be a rézcsík, és emlékjel, mert folytonos a nevek, évszámok sora.

A prekoncepciós elképzelések kulcsszava: a lépték, azaz „totális és észrevehetetlen”, azaz totális, mert körülöleli a Trefort-kertet, az egyetem udvarát, és észrevehetetlen, mert látni azt, csak közelebb lépve lehet.

Fontos megemlíteni, hogy az emlékjel létrejötte után is megmarad nyitottnak a folytatásra (újabb kutatások eredményeként felfedezett nevek felkerülhetnek még rá).

Összességében a cél, mindenek előtt az egyéni és közösségi tragédiára való emlékezés terének, emlékjelének megalkotása.

Az alkotás létrejöttének folyamatában fontos szempont az analógiák számbavétele is.

Az emlékjel megalkotásának fontos szempontja volt, hogy nem egy átlagos műemléket akartak felállítani, nélkülöznek mindenfajta narrativitást és heroizmust, amelyek többféle olvasatot is megengednek, és amelyek szinte észrevétlenek”.

Néhány példa koncepcióját alapul véve az elképzelés, pontosabban a megközelítés vázát adták, mint például Prágában, Pinkas Zsinagóga falán 77 297, Theresienstadtban életüket vesztett áldozatok nevei szerepelnek (születés és halál évszáma kézzel festve). Egy másik példát említve: Jochen Gerz „Láthatatlan emlékmű tere”, ahol a II. világháború előtti zsidó temetők városainak nevei szerepelnek bevésve a macskakövekben, írással lefelé.

A tanulmány még néhány példát említ hasonló koncepciójú műemlékekre, de a lényeg, ami közös bennük: mindnek megjelölés a célja és funkciója, azaz, hogy a térrel együtt nyeri el értelmezhetőségét.

 (További, kortárs példa: Szakács István, Szentirmai Tamás és Vági János 2011-es Placc fesztiválra készült köztér-építészeti projekt, aminek lényege a hely specifikus mikro-beavatkozások alkalmazása köztereken.)

Ráismerések, mint a Trefort-kerti emlékjel megalkotásának harmadik szempontja, a nyitottság maximalizálása. 

A szövegkép jelentőségének felismerésével egyértelmű a válasz a szöveges emlékmű miértjére.  A szöveg jelentősége ebben az esetben az, hogy a rézcsíkon olvasható nevek nagy része nem szerepel sírhelyeken, síremlékeken. Az emlékmű így ezt a szerepet is valamelyest betölti.

A kisváradi zsinagóga téglafalában megtalált bevésések feltehetőleg azon áldozatoktól származnak, akik a Trefort-kerti emlékjel rézcsíkjában szerepelnek, melynek jelentősége Nádas Péter írásainak megidézésével érzékeltethető. à

Nádas Péter - Évkönyv

(Június, a faltapasztásról)

A megadott részletben a mesélő egyes szám első személyű megnyilatkozási formában történő leírásában a következőkről olvashatunk:

A természeti hatásoktól megkárosodott tetőszerkezeten át befolyt a víz, ennek megjavítása céljából volt szükség a tapasztásra.

A tapasztáshoz szükséges anyagok: pelyva, víz, agyag, tehéntrágya. A mesélőt katartikus, hátborzongató érzés fogta el a tapasztóanyaggal való érintkezéskor. Az előtt nem csinált még soha ilyesmit, ugyanakkor a technikáról sokakat megkérdezett. A mester, akitől a gyakorlatban tanulta a tapasztás folyamatát többet adott számára, mint e tevékenység mikéntjének elsajátítása.

A mesélő az élet tanításaként fogadta be a tapasztásról tanultakat.