A városok kialakulása összetett folyamat és az
őskori szétszóródottan elhelyezkedő élőhelyek, közösségek felbomlása után (a
városok kialakulásával) kezdődhetett meg az, amit történelemnek hívunk, a
civilizációk virágzásnak indultak azokban a központokban, „fővárosokban”, melyek
alapvetően a katonai, védelmi funkciók mentén helyezkedett el. A városok mérete
mindig összefüggött azzal a rendszerrel, ami az információt, tehát a jogokat,
kötelezettségeket tudta közvetíteni a helybeliek számára. Tehát az alapvető
kommunikációs formák mindig csatornázhatóak és kiterjedésükkel mindig szabályozzák a belakott és használt
tereket. A katonai építészeti elemek egészen az első ipari forradalomig
meghatározták a városképet, ezután kezdett csak a technológia nagy mértékben
változtatni ezen az arculaton, mikor már a város kezdett több lenni, mint
szoros értelemben vett szükségletek kiszolgálója.
Ami ezekben a modern városokban a figyelmet
magára vonja, az a technológia, tehát az információ. A város az egymást
keresztező, egymáson áthaladó rendszerek halmazából áll, legyenek ezek a
rendszerek információközvetítők (a telefon, rádió, TV) vagy energiaközvetítők
(vízellátás, elektromosság, autótutak), ezek mind információk tömegét
reprezentálják.
A média három fő funkcióból áll össze: ezeket
az információkat feldolgozza, tárolja és továbbítja. A városokban legrégebben
megjelenő formái a pénzérme és a magánhangzós abc, majd a római postarendszer. A
várost alkotó különböző rendszerek, a házak, utcák, könyvek, emlékművek mind
hordozók, melyek ennek a komplex kultúrának az átadására képessé válnak, így
generációról generációra hagyományozódik a tudás (az információ) az emberek
aktív részvételével.
A fizikai és kulturális hatalom egy helyre
koncentrálódik, ez a város. A technológia, mely erősen meghatározza mindkettőt
felgyorsítja az ütemét az emberek közötti interakciónak, amelyek általa olyan
formákat öltenek, melyek mint információ feldolgozásra, tárolásra és
továbbításra alkalmassá válnak. A város lakói mindennapos médiahasználók, így a
média mindenhol jelen van, sőt a város
maga a média.
(Nem éreztem ezt a szöveget elég koherensnek,
számomra a sok teljesen különböző jellegű információ nehezen kapcsolódott
össze, a folytonossága a szövegnek nem egyértelmű, ha van egyáltalán ilyen, nem
tudom hova akart kifutni, nem
érzem a vezérfonalat, éppen ezért az összefoglalásom sem az egész szöveget
érinti, mert nem tudtam belefoglalni ezt a szerteágazást, tehát nem is tud
összefoglalásként funkcionálni. Olyan kaotikus.)
Gunther Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.