McCullough 

Ambient Commons

(összefoglalás)

A szöveg a new media- és „okos” technológiák sajátosságainak, és az infokommunikációs rendszerek változásainak a különböző interfészek  tervezésre és használatra gyakorolt hatását állítja középpontba. A szerző az „ambient commons” fogalmát vezeti be a fizikai („megtestesült”) tereket átszövő, kiterjesztő és újradefiniáló reszponzív és hálózatos technológiai rendszerek, a várost, a lakást és a munkahelyet elárasztó interfészek emberi figyelemre gyakorolt hatásának leírására.

Az „ambient” mint háttérzaj egy változatosan használható  analógia, amely jól alkalmazható. bizonyos társadalmi, gazdasági és technológiai redszereknek (zene, reklám, social media) az embert megkerülhetetlen közegként körülölelő, a figyelmét különböző érzéki és pszichológiai szinteken stimuláló és befolyásoló működéseinek megragadására. Ilyen mindenható kulturális erő például a fizikai és virtuális, vagy digitális világot egyetlen bonyolult rendszerben manipuláló, váltoaztos interfész felületeken megjelenő reklámipar. A social media vizsgálata is releváns, hiszen alkalmas lehet szűkebb környezetünkről való mélyebb, és a láthatónál mindig részletesebb információ szerzésére, ezzel újrateremtve egyfajta új virtuális-valóságos hibrid érzékenységet a becsatornázott felhasználókban (és közösségeikben). Mindez az információ értékelését is megváltoztatja, hiszen a banális, mindennapi epizódokat, lényegtelen információmorzsákat földrajzi és egyéb dimenziókkal kiegélszítő twitter, facebook stb. bejegyzések kumulációja lehetővé teszi, hogy jóval nagyobb léptékű narratívákat építsünk fel egy adott személyről, közösségről (paradox of ambient awareness).

A szerző szerint a közvetlen környezetünkre irányuló megélénkült személyes figyelem egy nagyobb kulturális változás irányába tett első lépés lehet. A technológia amely a modernitásban a környező világ legyőzését szolgálta, most annak megértését segítheti elő.

A folyamatban alapvető kérdés, milyen új interfészeken keresztül kezelhetjük ezeket a technológiai rendszereket, illetve hogy ezek hogyan viszonyulnak az emberi érzékeléshez és a figyelem különböző információ feldolgozó, elemző és kategorizáló mechanizmusaihoz. McCollough vizsgálódásának fókuszába az „ambient interface” új paradigámja kerül. A kortárs interfész tervezés és technológia-fejlesztés arra törekszik, hogy a felhasználó kognitív kapacitását a lehető legkisebb mértékben leterhelő, intuíció és passzív tudás alapján használható „ambiens” felületeket hozzon létre. Az alternatív kibertér koncepcióját egy hibrid valóság váltotta fel, amelyben a virtuális és a fizikai rendszerek egymásra rétegződnek a felhasználók dinamikus mozgása közben. A felhasználói felületek egyre közelebb kerülnek az emberi mozdulatokhoz és az intuícióhoz, erre a jelenégre, illetve a helyhez kötött technológiái rendszerek terjedésére használja az „embodied information” kifejezést. Ezek az interfészek nem igénylik az ember teljes figyelmét, a technológiák egy sokkal taktilisabb, a tárgyi tapasztalatokhoz közelítő módon teszik elérhetővé a technológiai rendszereket.  McCollough egyfajta fenomenológiai megközelítsében az interfészek rendszerét a tapasztalat hátterébe, pontosabban a felhasználó percepciójának perifériájára helyezi, amely ugyanakkor szükség esetén a figyelem középpontjába hívható. A változás egyik jelentős hatása, hogy a felhasználói felületek egyre inkább áthatásba kerülnek a várostervezéssel, építészettel, és egy sor másik diszciplínával is.

Az „átható” (pervasive computing) technológiákkal kapcsolatban a szerző sorra veszi a várost is komplex felhasználói felületté alakító smart city technológiák életminőség és tudatosság javító hatásait, de kontrasztként a privát szférába behatoló intellignes adatszerző és ellenőrző rendszerek negatív lehetőségeit is. A technológiai fejlődést ugyanakkor adottságként kezeli; olyan felhasználói interakciókat kell tervezni, amelyek lehetővé teszik a minél szélesebb körű hozzáférést a valóság percepcióival lassan összeolvadó, vagy azzal metszéspontba kerülő digitális impulzusok összességéből összeálló új „cultural commons”-t.

A szerző szerint itt az ideje revízió alá venni az ipari társadalom médiaelméketeit, és megvizsgálni a figyelem kortárs műkődését. Az információt metaforikusan a világot körülölelő atmoszférához, illetve az ideák és a kollektív tudás helyeként elképzelt égbolthoz hasonlítja, olyan a mindennapi tapasztalatok hátterében mindent összekötő és rendszerező közegként, amelyhez mindenki könnyedén hozzáfér.

#székrandi

A "tárgy" csoport úgy döntött az utolsó órára, hogy a korábban ötletként felvetődött "szék-randevú" projektet megpróbálják útjára indítani. 

A koncepció az volt, hogy a tanszék két székére ragasztunk egy-egy kis plakátot, amely a hallgatókhoz/arra járókhoz szól: segítsenek a két széknek találkozni, hogy létrejöhessen a székrandi. A lényeg, hogy az egyik széket 1 méterrel kell arrébb tennie annak, aki olvassa a papírt, majd le kell fotóznia, és Instagramra feltennie #székrandi felirattal, így bárki nyomon tudja követni a szék útját. A másik széket nem kell arrébb tenni, épp arra buzdít a rajta lévő papír, hogy hagyják a helyén az arra járók, mert ő ott várja a Nagy Ő-t. 

Kíváncsiak vagyunk, hogy hogy sikerül a projekt, hogy meddig maradnak fenn a plakátok a székeken, hogy lesz-e, aki arrébb teszi és fel is teszi a képet az internetre, s hogy végül sikerül-e a romantikus találka. Íme a két plakát, melyek felkerültek a szóban forgó székekre. Sajnos eddig még senki nem tett fel képet róla, de mi reménykedünk még benne.

Ui.: Ha látod a székeket, segíts nekik! Köszönjük a nevükben :) #székrandi #mimárelkezdtük

Tan-tárgy: tan-szék (A tárgy csoport prezentációja)

http://prezi.com/v9xfsjscyio0/?utm_campaign=share&utm_medium=copy&rc=ex0share

Szövegek rendszere, gyakorlati feladat

Adatbázis tárgy módra level 2. (A tárgy csoport 6. házi feladata)

Adatbázis tárgy módra level 1. (A tárgy csoport 5. házi feladata)

1. óra , gyakorlati feladat, rendszer csoport

Digitális és hibrid valóságok, Rendszer csoport gyakorlati feladat

Infrastruktúrák , Rendszer csoport gyakorlati feladat

The Social Text (összefoglalás)

A társadalmi szöveg (social text) Lefebvre esszéjében egy dinamikus és dialektikus működésű , kommunikációelméleti és szemantikai megközelítésből is értelmezhető modell, amely a mindennapi életet állítja a vizsgálódás középpontjába. Inkább folyamatos mozgásban lévő interpretációs keret, mint definiálható működésű struktúra, az egyén vagy egy csoport teljes társadalommal és a természettel való kommunikációjának módja. A kommunikáció modell mellett szemnatikailag is értelmezhető, de a mindennapi élet szemantikája mindig megelőzi a konceptuális konsrukciókat, intuitív, és inkább érzéki-érzelmi, mint intellektuális. Lefebvre számára a társadalmi szöveg folyamatainak, képzésének és értelmezésének a társadalom minden tagja önkéntelenül is aktora, egyszerre témája és tárgya, illetve azon kívül sosem helyezheti magát. A mindennapi élet tereit, a természetet, a falut és kiemelten a várost is olvasható és „termelhető” társadalmi szövegként élrtelmezi, amelyekben a jelzések, szimbólumok és jelek hármas rendszere eltérő konfigurációkban határozza meg a terekhez való viszonyulást illetve azok jelentését.  A jel önmagával azonosan ismétlődő, állandó forma, a szimbólum magát váratlan transzparenciával feltáró, egyébként rejtőzködő változó, a jelzés a „jó” társadalmi szövegben pedig olyan meglepetés, amely érthető, nem zavar össze, de nem is válik triviálissá.

A szöveg formái közül a falu, amelyben minden térhez, épülethez és mindennapi tevékenység szimbolikus jelentéssel telített, a triviális tevékenységek is rituális, a szimbolikus jelentéstartalamakat megerőstő rendben zajlanak.  A természet szimbólumai az emberi jelzésekkel kerülnek interakcióba a táj szemlélésekor.

A városban a szimbólumok elvesztik egyetemességüket, de jelentőségület nem. Sűrített és lokalizált formában jelennek meg, történetiségük és autenticitásuk illúzióját a város embertömegének minden dominanciára és trársadalmi presztízsre törekvő csoportja felhasználja saját legitimációjának megerősítéséhez, vagy új szimbólumok teremtéséhez. Ez a szimbolizmus a város monumentumaiban (szakrális és közigazgatási épületeiben, emlékműveiben) koncentrálódik. A város memóriája, múltjának lenyomata és jövőjének letéteményese, és a benne zajló élet csomópontja, így jócskán túlmutat saját funkcionalitásán. Lefebvre szerint ennek ellenpontja a „munkásnegyed” amelyben a kultúra és a természet láthatatlanná válik, szimbólumok helyett a jelzések uralkodnak, amelyek kizárólag a munkát, pontosabban a termelés és a munkaerő viszonyát mutatják. A modern városban az ókori és a középkori várost meghatározó intézmények helyébe az utca lép, mint a város valóságának legeredetibb reprezentánsa. Az utca a városi mindennapok közvetítő közege, és az itt zajló kulturális és gzadasági interakciók összessége a város esszenciája. A közterek, a kávézók és a fogyasztás egyéb terei így válhatnak sokkal fontosabbá és érdekesebbé mint személyes tereink, otthonaink. Az utca színházszerű valósága a társadalmi szöveg folyamába csatornáz mindent, ami korábban magától értetődően privát, rejtett, esetleg titkos volt, láthatóvá teszi a vágyat, a csábítást a lehetőségelet, a kalandot és meglepetést. Az utca az élet minden elemét publikussá teszi, annak minden aspektusát eltorzítva, de közel teljes körűen reprezentálja. A média és a közterek együtt hozták létre azt a társadalmi szöveget, amelyben az ősi szimbólumok elvesztik eredeti jelentésüket és szimbolikus erejüket. Az osztálykülönbségek az utca színes tömegében látszólag háttérbe szorulnak, ugyanakkor az árucikkekhez és a fogyasztáshoz kapcsolódó vágyak, igények és lehetőségek a különbségek új, rafináltabb szeminológiáját tremetik meg. Ebben a spektákulumban a tárgyak (termékek) és részleteik, illetve használatuk mintázatai új társadalmi fantáziákat és szimbólumrendszereket hoznak létre, amelyek a kategorizáció alapjává válnak. A  beteljesült és beteljesületlen vágyakat a tőke és a termékek uralta egyszerre álomszerű és valóságos városi kultúra hatérozza meg. A fogyasztás reprezentatív látványosságainak hátországa, a gyárak funkcionális, monoton világa egyben azok tökéletes kontrasztja is.

Henri Lefebvre: The social text (összefoglalás)

Henri Lefebvre társadalmi szöveg fogalma valami, aminek részei és olvasói vagyunk, mindennapi életünk része, a teljes társadalommal és a természettel való kommunikációnk módja, a kommunikációs modellben értelmezhető, a szemantika területének egy része, (szerintem talán a szemantika területének a kiterjesztése) valamiféle értelmezési keret.

Az írás leghangsúlyosabb eleme a város társadalmi szövegként való értelmezése, ehhez a jelek, jelzések és szimbólumok kategóriáin és a falu és a táj példáin keresztül jut el.A jel az önmagával mindig azonosan ismételődő formaként, a szimbólum mindig váratlanul, rejtett transzparenciaként és állandó változóként a jelzés pedig mérsékelt meglepetésként jelenik meg itt.

A társadalmi szöveg a mindennapi életünk része, egyszerre vagyunk alanyai és tárgyai. A jó társadalmi szöveg olvasható, informatív, meglep, de nem zavar össze, érthető, de nem triviális. Ha a kommunikációs modellre vonatkoztatjuk, a jelzés az információhordozó, a túl sok jel redundanciához, banalitáshoz vezet, a szimbólumot pedig a “zaj”-nak feleltethetjük meg, részben eltakarja, de új szempontokkal gazdagítja az információt, ha túl sok van belőle az olvashatóságvesztéshez vezet.

A társadalmi szöveg formái, amelyekkel a létezés és a realitás szintjén megjelennek a falu, a táj és a város. A falu a szimbólumok igazságát hordozza, minden cselekvéshez, helyszínhez szimbolikus tartalom kapcsolódik. A tájban az ember jelezései és a természet szimbólumai találkoznak. A város összetett és nehezen megérthető. A szimbólumok jelenléte nem olyan egyértelmű, mint a faluban, de nem kevésbé fontos. Sűrített és helyi formában mutatkozik meg. A hatolom eszközeként működnek, a régi szimbólumok felújítása legitimitást adnak.

A szimbólumok emlékművekbe, épületekbe sűrítve jelennek meg, a város arcát és ritmusát adva, az emlékezet és a múlt alakját, a jelen mindennapjainak csomópontjait, a jövő előképét.

Ahol viszont ezek hiányoznak, például a munkásnegyedekben, a szimbólumok eltűnnek a természet és a kultúra is, így minden jel marad, a munkához kapcsolódó- és a munka jele.

Az utca a város vonzerejének a fokmérője, és a mindennapi élet megjelenítője. Érdekesebbé teszi a köztereket a sajátnál, reprezentálja a mindennapi életünket - az eltűrt érdekessé válik azzal, hogy sűrített. Pubilkussá tesz, a privátot informális színházzá alakítja tükörképként, torzítva bemutatja.

Az utca újságszerű, hírekkel, rovatokkal. A “hírérték” a szenzáció, a hagyományos szimbólumok az észrevétlenség felé tolódnak. A emberek különbségek már nem annyira feltűnőek az osztályok, arcok szintjén. Rovatokként az öltözködés a magatartás a kategorizálás alapja, a társadalmi szöveg analízise alapján jelek rendszere.

A szimbólumokat a modern utca alapja, a szükségletek, a vágy és az árucikkek harmóniája hozza vissza. A jólétből, a szórakozásból és az árukultuszból képzelet és az álmok szimbólumvalósága lesz. Eközben a gyárakban minden funkcionális, ismétlődő cselekvés, minden jel - és ez a mindennapi élet.

(Többnyire félig értett gondolatok ezek.)

 Távolról talán erről beszél Lefebvre:

"Esti vagy éjszakai sétáinkon még véletlenül se tévedtünk az új lakónegyedekbe, ahol a kedélytelen sivárság nyers valósága, azon minden személyességet nélkülöző kényszeres elv nézhetett volna vissza ránk, mely az embert, az építészet nyelvén szólva, munkavégző állatnak tekinti, és a szükséges pihenés, a szaporodás és az utódnevelés igen körülhatárolt céljai szerint, élettelen betondobozokba szinteli; nem, arra, ne! felkiáltással mindig olyan útvonalakat választottunk, ahol mégiscsak látható, érezhető, szagolható volt valami az elpusztult és egyre jobban lepusztuló, kifoltozott, elfeketedett, szétmálló személyességből."

(Nádas Péter: Emlékiratok könyve II. 83. o.)

Jung Janka