Martijn de Waal: The Ideas and Ideals of Urban Media Theory / Összefoglalás

Martijn de Waal: The Ideas and Ideals of Urban Media Theory 

Összefoglalás

A szerző az „új média” technológiai rendszereinek a városi kultúrára, pontosabban ennek felhasználói mintázataira gyakorolt hatását elemzi, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az ezredforduló után kibontakozó technokulturális változások nem kategorizálhatóak egyértelműen, és nem illeszthetőek egyetlen koherens diskurzusba sem. Eredetük és felhasználási módjaik is eltérő mintázatok szerint alaklunak (bár a legtöbbjük hadtechnikai kutatások eredményeit kommercializálja). Az "urban media" (városi média) fogalmát használja összefoglalóan, ebben a mesterséges keretben elemzi a hatásmechanizmusaikat. Az urban media alapvetően különbözik a 90-es évek helytől időtől és tartalomtól független újmédia paradigmájától, amennyiben - különbségeik ellenére – mindegyik a városlakók vagy különböző méretű közösségek helyhez kötött, behatárolt időintervallumban zajló aktivitásának medializációjára fókuszál.

A médiának az urbánus társadalmi nyilvánosságra gyakorolt hatásainak elemzése helyett de Waal inkább a városról magáról alkotott ideálok és a város koncepciója által inspriált ötletekre koncentrál, illetve arra, hogy ezek hogyan formálják az új technológiai apparátusokat fejlesztését, fejlődését? Egyetlen aspektusát vizsgálja ezen komplex hálózatoknak, amit urban tchnological imaginarynak, azaz a városok technológiai képzeletének (sic’) nevez. Ann Galloway tanulmányára hivatkozva foglalja össze, hogy egy-egy technológiai fejlesztés bevezetése csak ún. „egyeztetések” (negotiations) komplex folyamataként értelmezhető. Az egyeztetések rendszerében a piaci szereplők, kormányzati és független érdekérvényesítő- és civil szervezetek a folyamatok aktorai. A tanulmány szempontjából fontos, hogy Galloway kiemeli az Elvárások (expectations) kiemelt szerepét az említett aktorok döntéshozatalában. A technológiáról alkotott pozitív vagy negatív, urópikus, disztópikus, bizakodással vagy félelemmel teli elvárások erősen befolyásolják (performatíve) a folyamat szereplőinek  viszonyulását a születő termékhez. Flichy ezeket a performatív elvárásokat nevezi technológiai képzeletnek. de Waal szerint Hasonló képzeletstruktúrák működnek a városok fejlődési folyamatainak hátterében is. 

A városi média (urban media) esetében de Waal a technourban imaginary kifejezést használja, amely egyesíti a technológiáról és a városról alkotott szubjektív és kollektív képzeletstruktúrákat. Alapvető kérdései: Pontosan mit értünk város alatt? Hogyan képzeljük el a működését? Ki milyen jogokkal rendelkezik? Hogyan élhetünk együtt a városi társadalomban, minden különbségünkkel együtt? Milyen szerepet játszhat a technológia ezen koncepciók működtetésében, és hogyan veszélyeztetheti őket? Azaz, milyennek érzékelünk egy várost valójában, illetve milyennek képzeljük el az ideális várost? Ezek a képzeletkomplexumok fontos szerepet játszanak –implicite, vagy explicite - az új urban media technológiák fejlesztésekor, amelyeket gyakran bizonyos tudományterületek társadalomról és technológiáról alkotott koncepciója határoz meg, és szinte minden esetben szoros viszonyban állnak a városi kultúrának valamilyen történeti konstrukciójával. de Waal a képzeletstruktúrák hatását a részvételiség szempontjából vizsgálja.

U-city

Simon Marvin és Stephen Graham Splintering Urbanism című könyvében a szolgáltató város ideájának forrását a 19 század közepének tudományos pozitivizmusában találja meg, amely a gyorsan növekvő városok új technológiai infrastruktúráját az életminőség javításának letéteményeseként ünnepelte. Ez a modern ideálkép a 20. században is megmaradt, amennyiben a jövő városát az életet rendszerező és moduláló technológiai rendszerek hálózataként képzelték el. A várost működtető és rendszerbe foglaló infrastruktúra koncepcióiról folytatott viták nyomán alakult ki a várostervezés önálló tudománya, és zajlott le a városi terek modernizációja a tömegek kezelése érdekében. Az analógia az új városi média esetében is folytatódni látszik, a különböző alkalmazások a városlakók idejének, térbeli mozgásának, fogyasztási szokásianak és egyéb igényeinek minél teljesebb kontrollálhatóságát és tervezhetőségét ígérik. A mindennapokat átszövő rendszerek úgy ígérik a város „felhasználói élményének” áramvonalasítását, hogy működésük és technológiai apparátusuk láthatatlan marad.

A 21. század U-city diskurzusa ugyanakkor bizonyos kritikus aspektusaiban radikálisan különbözik a modern várostervezés alapvető ideológiai alapjaitól. A modern ipari város infrastruktúrája univerzálisan minden lakóját ugyanabban a technológiai rendszerben integrálta, a rendszerhez való hozzáférés kritériumai pedig minden potenciális használó számára elérhetőek és rögzítettek voltak. A Haussmann-i hagyomány rendszerei tehát a város teljes egységesítésére törekedtek.

Napjaink infrastrukturális rendszerei ehhez képest inkább meghatározott fogyasztói csoportok számára eladható árucikként működnek. Az társadalom tagjai helyébe az individuális fogyasztó került, mint célcsoport, az új technológia pedig lehetővé teszi hogy az egyes felhasználók számára az egyes rendszerek különböző módon biutosítanak hozzáférést. A személyre szabott alkalmazások hatékonyabbá tehetik az egyes városlakók, vagy fogyasztói csoportok életét (fogyasztását?!) ugyanakkor az egyetnlőtlenségek új formáit teremtheti meg. A "kapszulatársadalom" kialakulása újrarajzolja a város és lakói közötti kapcsolatokat. A  jogokkal és kötelességekkel bíró polgárok helyett fogyasztók tömegévé változtatva a várost. Mindez alapjaiban változtathatjaja meg a felhasználó- mint vásásrló, és a rendszer irányítója, mint tulajdonos és a hatalom birtokosának viszonyát. (illetve a használók egymáshoz való viszonyát is.)

De Waal figyelmeztet, hogy az ilyen kritikai reflexiók extrém példái elhomályosíthatják a rugalmas rendszerekben rejlő lehetőségeket participatív gazdasági és társadalmi mechanizmusok létrehozására. A probléma nem az elemzett technológia, mint olyan, sokkal inkább a neoliberális, „szolgáltató város” bevett képzete. De Waal a smart city programokkal emonstrálja, hogy a városi médiarendszerek a profitmaximalizáláson túl alkalmasak lehetnek olyan együttműködések és hálózatok kialakítására, amelyek bizonyos erőforrások (fenntartható ökológiai rendszerek, rugalmas árképzésű, reszponzív közlekedési mintázatok) hatékonyabb és igazságosabb elosztását teszik lehetővé.

Flaneur és szituacionalizmus

A következő képzeletstruktúra (technourban imaginary) a személyre szabott applikációknak a város észlelését és használati mintáit eltorzító hatását kritikusan tamatizáló kortárs művészet praxisaiban ragadható meg leginkább. Benjamin magányos flaneurjének, és a Debord körül tömörülő szituacionista csoportok hagyományát folytatva ezek a praxisok úgy arra reflektálnak, hogyan lehet az új technológiákat olyan formában alkalmazni, hogy azok ne iktassák ki a városi kultúrából a véletlenszerűséget, a váratlan tapasztalatokat, és a játékosságot. Az említett szerők és mozgalmak a „spektákulum társadalmában” leírt, kommercializált és manipualtív város-élményt kritizálva egy alternatív, a véletlenszerűségen és a város szubjektív tapasztalatán alapuló, a város kreatív újrateremtését célzó mentális földrajzot teremtenek.

Az új applikációk tervezésénél ugyanakkor kérdés, hogy a flaneur passzív, a szubjektív tapasztalatokra koncentráló koncepciója megfelelő mintát adhat-e a városi mindennapok szervezését katalizáló technológiáknak? A locative media gazdagíthatja a város észlelésének mentális konstrukcióit, ugyanakkor ez a rögzített személyes nézőpont nem alkalmas a folyamatokban való aktív részvétel ösztönzésére (a kritikusok szerint, Williams)

A város mint operációs rendszer.

Ebben a mintában a város, mint komplex információközvetítő rendszer konstruálódik, amelyben a város lakói materilális és kulturális termékekkel, és információkkal kereskednek, mely folyamat legfőbb ágensei ők maguk, de amelynek kereteit a tevékenységek során kialakuló intézmények, szabály és kódrenszerek határozzák meg (ez lenne a civil társadalom magja). Az operációs rendszer analógiájának előzményeit Louis Wirth városi kultúra-koncepciójának leírásával illusztrálja, melyben a város működésének és produktivitásának alapját a különböző társadalmi és kulturális csoportok szoros, a korábbi merev rendszereket felülíró együttélése jelenti. A szoftver kódok által meghatározott kortárs rendszerek ezt a mindennapok szervezésének decentralizálásával, és valós idejűvé tételével módosítják. Az új média adatgyűjtő és rendszerező kapacitásai lehetővé teszik a különböző folyamatokra és eseményekre való azonnali, és helytől független reakciót. Az applikációk célja, hogy a felhasználóknak olyan szolgáltatásokat fejlesszenek, amelyek ezen adatfolyamok információit úgy teszik elérhetővé a felhasználók és fogyasztók számára, hogy megkönnyítsék mindennapi tevékenységeik, gazdasági és kulturális tranzakcióik rugalmas optimalizációját.

A város, mint „commons”

A város, mint erőforrások összessége, amely a polgárok közösségének tulajdona. Natural Fuse projekt: a közjavak fölötti kollektív kontroll, és az egyéni haszon szempontjából racionális döntések közötti feszültség alapproblémáját a városi médiahálózatok kontextusába helyezi; lehetséges-e olyan kommunikációs rendszerek létrehozása, amely a folyamatos információáramlás, és az egyéni döntéseknek a rendszerre gyakorolt hatásairól gyűjtött adatok tudatosításával enyhíti ezt a feszültséget egyén és közösség között, vagy a központi intézmények közvetítő közege megkerülhetetlen?

A város mint publikus tér

Az előző képzeletstruktúra alapfeltevéséből indul (idegenek tömeges együttélése). Ebben az esteben a várost olyan felületként, vagy közegként képzelhetjük el, amely teret ad a városi társadalom tagjai számára a szellemi, kulturális konfrontációra, a publikus vitára. Ebben az esetben a technológiai kérdés, hogy a városi médiarendszerekben hogyan valósulhat meg ez a típusú információcsere, milyen lehetőségek és korlátozások érvényesek a városi közeg különböző, fizikai és virtuális közegeiben?

Konklúzió

A bemutatott kategorizálás csak teoretikusan lehetséges, a különböző kollektív és szubjektív képzeletstrukúrák dinamikus viszonyban állnak egymással. A technológiai és urbanisztikai diksurzusok egyre bonyolultabb összefüggések mentén, kölcsönösen befolyásolják egymást, éppen ez az átjárhatóság biztosítja nyitottságukat. A városról való gondolkodást implicit módon meghatározó egyéni és közösségi fantáziák bemutatása és vizsgálata hozzájárulhat az „urban media” valós társadalmi hasznot hajtó fejlődéséhez.