Lev Manovich: Database as a symbolic form (összefoglalás)

Az adatbázis logikája

A narratíva mint a kulturális kifejezés formája előbb a regénynél, majd a mozinál vált jelentősebbé. A számítógép korszaka változtatott ezen: az új médiaeszközök nem történeteket mondanak el, nem rendezik az elemeket csoportokba, csupán egyedülálló elemek gyűjteményei.

Manovich arra keresi a választ, hogy miért az adatbázisformát részesítjük előnyben, illetve a népszerűsége a digitális média sajátosságainak és a számítógépes programok tanulmányozásával megmagyarázható-e. Ezen kívül az adatbázis és a narratíva közötti kapcsolatokat kutatja.

Az adatbázis egy adatgyűjtemény, ebben tároljuk az adatokat a könnyebb és gyorsabb kereshetőség érdekében. Különböző típusai lehetnek, például hierarchikus, hálózati, összefüggő vagy tárgy orientált. Az adatbázisok és narratívák teljesen más élményt nyújtanak, máshogy festik le a világot, Manovich ebben az értelemben használja az adatbázis kifejezést mint kulturális formát. Panofsky-ra hivatkozva nevezi az adatbázist a számítógépkorszak „új szimbolikus formájának”, amely magában rejti a tapasztalás egy új lehetőségét magunkról és a világról egyaránt. Példákat hoz az adatbázis domináns szerepére (ilyen az internet, multimédiás enciklopédiák, virtuális múzeumok). A virtuális múzeumot például egy folyamatos úton járjuk be szobáról szobára, így egyfajta narratívának tekinthető, ezáltal pedig csak egy eszközzé válik a sok közül, amellyel elérhetjük az adatokat az adatbázisból.

Adat és algoritmus

Nem minden új médiaeszköz narratív, erre példa a számítógépes játék, amelyben egy történeten keresztül jutunk el a végcélig, méghozzá nem az adatbázis logikája szerint, hanem egy bizonyos algoritmus, minta alapján. A játékos követi a szabályokat, és saját maga fedezi fel ezt az algoritmust. A játékokat egy olyan kulturális formának tartja, ami megköveteli a játékosoktól az algoritmus szerinti viselkedést. A világ bármely objektuma ábrázolható adatszerkezetként, s ezek kapcsolatban állnak az algoritmusokkal.

Azonban nemcsak új játékok jelentek meg, hanem a már meglévőket is digitalizálták, ugyanígy a fotókat, könyveket, videókat is. A számítógép kora tehát magával hozta az új kulturális algoritmust (a valóságot digitalizálják, abból adat lesz és az adatokat adatbázisokba gyűjtik).

Adatbázis és narratíva

Manovich azt mondja, hogy az adatbázisok mint kulturális formák a világot egy elemekből álló listaként reprezentálják, de visszautasítja a lista rendszerezését. Az adatbázisok és a narratívák egymás természetes ellenségei, melyek a kultúrában való helyükért küzdenek. Bár a játékok hasonlítanak a folytonosságuk, történetük miatt a narratívákhoz, a narratívák abban eltérnek tőlük, hogy nem szükséges hozzájuk az algoritmus szerinti viselkedés.

A számítógépeknél az adatszerkezeteknek és az algoritmusoknak is ugyanolyan fontos szerepük van, mindkettő szükséges a megfelelő működéshez. A számítógépes kultúrában az új eszközök mind adatbázissal működnek, ehhez pedig kell egy felület, amin keresztül a felhasználó és az adatbázis közötti kapcsolat létrejöhet. A különböző felületek teljesen eltérő élményeket nyújtanak a felhasználónak, más-más verzióit mutathatják be egyetlen munkának, s ez teszi lehetővé az új médiás eszközök változékonyságát. Az új médiaeszközök egy vagy akár több felülettel is rendelkezhetnek egy multimédiás anyag adatbázisához.

Bár a felhasználó számára nem úgy tűnik, mintha egy adatbázison menne keresztül, valójában ez történik (pl. virtuális város, virtuális állatok adatai). Tehát nemcsak adatbázis és narratíva létezik, hanem egy köztes szerkezet is, egy interaktív narratíva („hyper-narrative”), amely egy adatbázison megy végig.

Összességében tehát kijelenthető, hogy a számítógépes világban az adatbázis és a narratíva szerepe nem azonos szinten helyezkedik el, akárhogy is mutatja magát egy multimédiás eszköz narratívnak, mindegyik adatbázis alapján működik, tehát az adatbázisok támogatják, az alapját képezik mindennek, s inkább az a meglepő – mondja Manovich –, hogy a narratívák még léteznek.

Az adatbázis szemiotikája

Kitér még a fényképek példájára is, ugyanis a digitális kép és a vizuális kultúra között hasonló a dinamika a narratíva-adatbázis pároséhoz. A több réteg lehetősége miatt változékony maradhat a kép, de itt is felmerül a kérdés, hogy miért marad meg a realisztikus képek fontos helye a vizuális kultúra világában, ha lehetőség van a lehetetlent is „életre kelteni”. Ez annak köszönhető, hogy nincs egy nagy töréspont a változó dolgok között, nem hirtelen, hanem folyamatos átalakulás megy végbe – arról nem is beszélve, hogy teljesen nem is várható, hogy a fotorealisztikus képek eltűnjenek.

Egy rendszer két dimenzióból áll: egy szintagmatikusból és egy paradigmatikusból. A szintagma jelek kombinációja, és segítségként van jelen (például egy nyelv használata közben lineárisan kapcsolja egymáshoz az elemeket a használó, vagy a ruhadaraboknál a valóságban is megjelenik a szoknya és a blúz). A paradigmatikus dimenzió, amikor az elemekben van valami közös, csak elméletben kapcsoljuk össze őket, s ez alapján csoportokba oszthatók (például a nyelvnél a szinonimák, a ruháknál pedig csak fejben jelenik meg, hogy a több szoknya különbözik egymástól). A szintagma valóságos, míg a paradigma elképzelt. Ezek alapján a paradigmát az adatbázisnak (lehetőségek közül választunk), a szintagmát pedig a narratívának felelteti meg, s úgy véli, az új média megfordítja ezt a kapcsolatot, a paradigma valóságos, a szintagma virtuális lesz.

Komplex adatbázis

A számítógép legjellemzőbb formájának az adatbázist tekinthetnénk, ugyanakkor ez nem teljesen így van. A számítógép a rengeteg elemet bemenetiből („input”) kimenetivé („output”) alakít, átnyúlik a valós világba (például videókban a valódi emberek képeire fejti ki hatását), s így válik a számítógép logikája a kultúra logikájává is.

Adatbázis a filmekben

Főként az várjuk el egy számítógépes narratívától, hogy olyan új lehetőségeket mutasson be, melyek a számítógép előtt még nem létezhettek volna. Ahelyett hogy az adatbázisok dominanciáját tekintenénk meghatározónak, inkább arra kellene fókuszálni, hogyan működik együttes erővel a narratíva és az adatbázis. Az új képesség (óriási mennyiségű adat tárolása, csoportosítása, kereshetősége) újfajta narratívákhoz vezethet, ezt a megállapítását Peter Greenaway és Vertov munkáira hivatkozva támasztja alá, akik a filmkészítés során igyekeztek az adatbázisformát összeegyeztetni a narratívákkal, ezzel egy teljesen új formát teremtve meg.