Lev Manovich: Az adatbázis, mint szimbolikus forma (összefoglalás)

A modern kor szimbolikus formája a perspektíva - írja Ervin Panofszky egy tanulmányában. Lev Manovich szerint a “számítógépes” kor szimbolikus formája pedig az adatbázis. Cikkében ír az adatbázis természetéről, az adatbázis és a narratíva, mint ellentétes világértelmezések harcáról, egymás melletti (vagy épp egymásnak alárendelt) működésükről és a kettőt ötvöző hibridekről.

Az adatbázis fogalmát visszakeresésre alkalmas adathalmazként, különböző modellek szerint elrendezett elemek gyűjteményeként határozza meg, amit a narratívával ellentétben semmi nem rendez történetbe. Az új médiatárgyakat alapjaiban mind adatbázisnak tekinti, amelyek - bővíthetőségükkel, befejezetlenségükkel, nyitottságukkal és folyton változó természetükkel a már létező adatbázis műfajokhoz képest is - a világ teljesen más tapasztalatát közvetítik, mint egy regény, egy film narratívája vagy akár egy építészeti tér bejárása. Az adatbázis szerinti világértelmezés egy új rendszerezési elvet kínál, ami talán a mai kor strukturálatlanságát és bizonytalanságát is kifejezheti, “Mivel Isten halála (Nietzsche) a felvilágosodás Nagy Narratívájának vége (Lyotard) után érkező web (Tim Berners-Lee) által a világ egy végeláthatatlan és strukturálatlan kép-, szöveg- és adathalmaz formájában jelenik meg számunkra, az csak természetes, hogy ezt adatbázisként modellezzük.”

A számítógépes kultúrában a világ két elemi része, egymást kiegészítő építőköve az adat és az algoritmus. Az algoritmust hajlamosak vagyunk folyamatként a passzív-aktív vonal aktív oldalára tenni, az adatbázist pedig modellként passzívnak tekinteni. Manovich ezt elveti az alapján, hogy az adatok létrehozása vagy digitalizálása maga is egy új kulturális algoritmus, ahol a valóságból média, a médiából adat és abból adatbázis lesz.

Az adatbázis, mint kulturális forma a a világot elemek listájaként fogja fel, a narratíva rendezetlen elemek ok-okozati összefüggéseként. Kérdés, hogy egy alapvetően adatbázis természetű médiumokban mi narratíva státusza. A számítógépes játékok számítógépes például a narratív élményt kínálnak, de valójában a játék algoritmusának követését/felfedezését várják el a használótól. Az algoritmus felfedezésének élménye viszont hasonló lehet egy regény lassan kibontakozó cselekményéhez. Az adatbázis lehetővé teszi a különböző bejárási útvonalakon keresztül az interaktív narratívát, “hipernarratívát”, aminek a lineáris csak egy ezek közük. Azt viszont semmi nem garantálja az alternatív bejárási útvonalak valódi, a szempontoknak megfelelő narratívát hozzanak létre. Az adatbázis logikája nem támogatja, de lehetővé teszi a narratíva kialakulását, így az másodlagos marad.

Ennek érzékeltetésére használja Manovich  Saussure szintagma és paradigma fogalmát, amit ő a természetes nyelvek leírására használt. A szintagma lineáris formába összegyűjtött jelek kombinációi (például egy szinonimák vagy nyelvtani kategóriák közül kiválasztott konkrét szó, egymás után válogatott szavak,) amelyek konkrét anyagi valóságban megjelenik például egy papír lapon. A paradigma pedig azoknak az elemeknek a halmaza, amiből kiválasztott szintagmát kiválasztottuk (vagyis pont ezek a kategóriák). A szintagma tehát a létező, konkrét, a paradigma pedig ennek a képzeletben létező összes alternatívája. Alapvetően a narratívát megfeleltethetjük meg a szintagmának és az adatbázist a paradigmának. (Ha a paradigmára gondolunk, egy szó szinonimái pl. adatbázisként működnek a képzeletünkben). Ezt az a viszonyt fordítja meg meg az új média azzal, hogy anyagi létet ad az adatbázisnak - már amennyiben a virtualitás különböző szintjeit anyagi létnek tekintjük. Az biztos, hogy a narratíva egy következő virtuális szinten, még anyagtalanabbul jelenik meg. Az interaktív interfészek a teljes paradigmát, a választási lehetőségeket teszik láthatóvá, a szintagma pedig csak a felhasználó tudatában jönnek létre.

A narratíva és az adatbázis egymással szemben álló világainak ötvözésére már a modern kor előtt is léteznek példák, spontán is kialakulnak keveredések, most viszont egy új lehetőségeket tartogató, szándékkal és művészileg kiaknázandó terület. Dziga Vertov ‘Ember a felvevőgéppel’ című filmje jó példa erre. A film a filmkészítés adatbázisszerűségét kihasználva a filmkészítés folyamata, egyszerű kategóriák (pl. pihenés) felvételei és a kész filmet nézők képein keresztül kapcsolja össze a kettőt. A szintek egymásra reflektálásával, a felvételek mindkét irányból értelmezhetőségével’’ mutatja be egy empirikus megfigyelések gyűjteményét, az észlelést, a világ rejtett rendjének keresését és teszi így a személytelen adatbázist személyessé.

(Jung Janka)