The Social Text (összefoglalás)

A társadalmi szöveg (social text) Lefebvre esszéjében egy dinamikus és dialektikus működésű , kommunikációelméleti és szemantikai megközelítésből is értelmezhető modell, amely a mindennapi életet állítja a vizsgálódás középpontjába. Inkább folyamatos mozgásban lévő interpretációs keret, mint definiálható működésű struktúra, az egyén vagy egy csoport teljes társadalommal és a természettel való kommunikációjának módja. A kommunikáció modell mellett szemnatikailag is értelmezhető, de a mindennapi élet szemantikája mindig megelőzi a konceptuális konsrukciókat, intuitív, és inkább érzéki-érzelmi, mint intellektuális. Lefebvre számára a társadalmi szöveg folyamatainak, képzésének és értelmezésének a társadalom minden tagja önkéntelenül is aktora, egyszerre témája és tárgya, illetve azon kívül sosem helyezheti magát. A mindennapi élet tereit, a természetet, a falut és kiemelten a várost is olvasható és „termelhető” társadalmi szövegként élrtelmezi, amelyekben a jelzések, szimbólumok és jelek hármas rendszere eltérő konfigurációkban határozza meg a terekhez való viszonyulást illetve azok jelentését.  A jel önmagával azonosan ismétlődő, állandó forma, a szimbólum magát váratlan transzparenciával feltáró, egyébként rejtőzködő változó, a jelzés a „jó” társadalmi szövegben pedig olyan meglepetés, amely érthető, nem zavar össze, de nem is válik triviálissá.

A szöveg formái közül a falu, amelyben minden térhez, épülethez és mindennapi tevékenység szimbolikus jelentéssel telített, a triviális tevékenységek is rituális, a szimbolikus jelentéstartalamakat megerőstő rendben zajlanak.  A természet szimbólumai az emberi jelzésekkel kerülnek interakcióba a táj szemlélésekor.

A városban a szimbólumok elvesztik egyetemességüket, de jelentőségület nem. Sűrített és lokalizált formában jelennek meg, történetiségük és autenticitásuk illúzióját a város embertömegének minden dominanciára és trársadalmi presztízsre törekvő csoportja felhasználja saját legitimációjának megerősítéséhez, vagy új szimbólumok teremtéséhez. Ez a szimbolizmus a város monumentumaiban (szakrális és közigazgatási épületeiben, emlékműveiben) koncentrálódik. A város memóriája, múltjának lenyomata és jövőjének letéteményese, és a benne zajló élet csomópontja, így jócskán túlmutat saját funkcionalitásán. Lefebvre szerint ennek ellenpontja a „munkásnegyed” amelyben a kultúra és a természet láthatatlanná válik, szimbólumok helyett a jelzések uralkodnak, amelyek kizárólag a munkát, pontosabban a termelés és a munkaerő viszonyát mutatják. A modern városban az ókori és a középkori várost meghatározó intézmények helyébe az utca lép, mint a város valóságának legeredetibb reprezentánsa. Az utca a városi mindennapok közvetítő közege, és az itt zajló kulturális és gzadasági interakciók összessége a város esszenciája. A közterek, a kávézók és a fogyasztás egyéb terei így válhatnak sokkal fontosabbá és érdekesebbé mint személyes tereink, otthonaink. Az utca színházszerű valósága a társadalmi szöveg folyamába csatornáz mindent, ami korábban magától értetődően privát, rejtett, esetleg titkos volt, láthatóvá teszi a vágyat, a csábítást a lehetőségelet, a kalandot és meglepetést. Az utca az élet minden elemét publikussá teszi, annak minden aspektusát eltorzítva, de közel teljes körűen reprezentálja. A média és a közterek együtt hozták létre azt a társadalmi szöveget, amelyben az ősi szimbólumok elvesztik eredeti jelentésüket és szimbolikus erejüket. Az osztálykülönbségek az utca színes tömegében látszólag háttérbe szorulnak, ugyanakkor az árucikkekhez és a fogyasztáshoz kapcsolódó vágyak, igények és lehetőségek a különbségek új, rafináltabb szeminológiáját tremetik meg. Ebben a spektákulumban a tárgyak (termékek) és részleteik, illetve használatuk mintázatai új társadalmi fantáziákat és szimbólumrendszereket hoznak létre, amelyek a kategorizáció alapjává válnak. A  beteljesült és beteljesületlen vágyakat a tőke és a termékek uralta egyszerre álomszerű és valóságos városi kultúra hatérozza meg. A fogyasztás reprezentatív látványosságainak hátországa, a gyárak funkcionális, monoton világa egyben azok tökéletes kontrasztja is.