Szentpéteri Márton: A kultúratudományok designfordulata (összefoglaló)

A designtudomány történet nem feltételszerűen akkor kezdődik, amikor a designtudomány, mint diszciplínát először jegyezték. A designtudománnyal nagyon szoros kapcsolatban áll a kultúratudomány, a társadalomtudomány vagy a filozófia is. A designt azonban, csupán eszme- és kultúrtörténeti szempontból megközelíteni nagy hiba, hiszen a tudományág szempontjából fontos regiszterek kerülhetik el a kutató figyelmét. Sokáig a designt mindössze intellektuális és kontextuális szemszögekből közelítették meg, nyelvi és ikonográfiai jeleket tanulmányozva. Az eszmék először a nyelvben, majd az ikonográfiában való megjelenítése azonban nem az egyetlen forma. Szentpéteri szerint a tértapasztalás legalább olyan fontos, mint az előbbi kettő, hacsaknem ez az, ami összefoglalja mind a nyelvi, mind az ikonográfiai jeleket és így egy felsőbbrendű tapasztalást eredményez. A nyelv vagy az ikonográfia nem készsége mindenkinek, ellenben a tértapasztalással. „Mindannyiunk elemi, antropológia képessége”. 

Mi azonban az a kultúra, amit tapasztalunk? El lehet veszni a kultúradefiníciók tengerében. Herder szerint a kultúra a morális energiák összessége, ami egy társadalmat tart össze. Ezt a gondolatmenetet követi Tylor, Giddens vagy akár Hall is: a kultúra tudás, hit, alapvető értékek és normák, szokások vagy nyelvek összessége. Ez a kultúra erősen hozzájárul például egy nemzet önreprezentációjához, egy nemzeti identitáskép kiépítéséhez. Ehhez a képhez is felhasználunk nyelvi (himnusz), képi (címer) vagy tárgyi (koronaékszerek) eszközöket. Fontos kérdés azonban, hogy ez az indentitás egy konstrukció, vagy egy reprezentáció. Akár a címer, vagy a himnusz egy konstrukció, ami a későbbi önreprezentáció jelképeként fordulhat elő. Általuk nem csak önmagunkat, de kultúránkat is reprezentáljuk. A nemzeti identitástól hátrálva az személyes identitás kialakításához is olyan designelemek tartoznak, amik későbbiekben valamilyen elhatárolódást vagy csoporthoz való tartozást mutat, legyen az hajszín, ruhaválasztás vagy közlekedési módszer. 

Összefüggésbe hozható, mégis eltér ettől a felfogástól Humboldté, aki szerinte a kultúra azoké, akiknek módjukban áll hozzáférni. Az efféle elitista kultúrafelfogásokat később kiegészítve például Scruton fogalmazta meg a magas kultúrával szembeállítható közösségi- vagy tömegkultúrát, majd kitágítva a kört, a populáris kultúrát. Ezeken a kultúrafelfogásokon keresztül is van lehetősége az embernek önazonosságot konstruálni, annál nehezebb azonban egy nagyobb közösségi identitás leképezésére, ahol már a társadalom tagoltsága vagy különböző osztályok is megjelennek. Szememben sokkal inkább individuumok önazonosságának konstrukciójára alkalmas. Természetesen egyvalaki „fogyaszthatja” a magas kultúra és a populáris kultúra termékeit is egymással tökéletes harmóniában, azonban nem tudjuk egy vidéki általános iskola osztályközösségére mondani, hogy mindannyian egy kultúrát képviselnek: kulturális tőkéjük valószínűleg nem lesz azonos. Sparke szerint a kultúra maga az életvitel, amivel kifejezzük önazonosságunkat és kulturális törekvéseinket is. Azt efféle igényeket kielégítő termelői- és fogyasztói társadalom pedig nap, mint nap döntések elé állít minket: kik vagyunk és hogyan szeretnénk ezt az identitást felépíteni és reprezentálni? Milyen eszközöket használunk önmagunk megszerkesztésére? 

Major Réka