A rend kinyilatkoztatása 

Alberto Pérez-Gomez : A perspektíva és az építészeti kifejezés (Összefoglalás)

Az építészet mindig is valamennyire elkülönült a többi művészeti ágtól. Kezdetben inkább mint mesterség, később, a művészetek ötvözete vagy azok felett álló jelenségnek tekinették. Az építész, a tudós, kutató és művész határmesgyéjén mozog, de mi alapján állíthatjuk ezt?

Az építész nem csak két vagy három dimenzióban dolgozik. Már a tervezési folyamatban egyszerre kell megjelennie a rajzi reprezentációnak, a modellnek, a számításoknak. A kivitelezés megkezdése előtt az ötlet teljes egészében precíz előrengondolásra, tervezésre szoul. Hiszen nem csak, mint színházi díszletre, paravánra, hanem megbízható, funkcionális épületre, és mint esztétikai élményre is kell gondolunk. Ez a szemlélet a 19. századtól Jean-Nicolas-Louis munkásságától számítva vált általánossá.

Az építészet nem csupán tudomány és művészet, hanem a nyugati társadalom filozófiájának tükre is. Mindez a perspektíva tudományának megjelenésének is köszönhető. A görögöknél vagy akár a középkorban is, az építészeti tervrajzok csak nagyon ritkák vagy egyáltalán nem lelhetőek fel. A perspektivikus ábrázolás hiányában, nem is volt lehetőség pontos, valósághű rajzok készítésére. A perspektíva a világot rendszerbe helyezi, behatárolja ugyanakkor ki is tágítja ezzel. Lehetőséget ad a világ matematikai és egy fajta teológiai, filozófiai megértésére.

A perspektíva, mint tudomány azonban az építészek között vita tárgyát képezte. Pélául a 16. századi Itáliában Barbaro feljegyzéseiben a perspektívát csak, mint az illúziókeltés eszközét említi mely inkább a színházak, sem mint az építészet számára bizonyul hasznosnak.

A vita kiéleződésére igazán a barokk idején került sor, ahol a világ szimbolikus vagy "gépi" működésére kerestek bizonyosságot.

A 17. században ismét az illuzió és a az abszolút igazság kinyilatkoztatásának kérdéskörébe került a perspektíva. Monge rendszerében a perpektíva tudományos alapokra helyezhetőnek tűnt.

A perspektíva, a végtelen fogalmának bevonásával még több indokot adott teológiai tartalmak vitatására. Az első,  mai értelemeben is elfogadható kézikönyvet Pozzo írta meg a perspektíva használatáról 1693-ban.

A 18. századra a tudósok és művészek érdeklődésüket vesztették a témával kapcsolatban. A 19. századra, az építészet Newton törvényinek bevonásával elfogadta és újraértelmezte a perspektivikus ábrázolást.

Később pedig a fotó, a számítógép, a technika rohamos fejlődésével, új művészi értelemezésekre, a perspektíva kitágításának a lehetőségére bátorított olyan alkotókat mint Le Corbusier, Alvar Aalto vagy Antoni Gaudí.

Szlovák Csilla